|
|
http://www.t-home.hu/t-home_vilaga/sajtokapcsolatok/sajtokozlemenyek/sajtokozlemeny_20100826 |
|
|
|
||
|
||
2010. augusztus 26.
Az innováció terén élen járó T-Home a mai naptól Békéscsabán és Szegeden elérhetővé teszi ügyfelei számára IPTV szolgáltatását kábeltelevíziós hálózatán, a legújabb EuroDocsis 3.0 technológiával.
Az igazi újdonságnak számító fejlesztés
eredményeként a korábbiaknál jóval szélesebb körbe, 180 ezer Békés és Csongrád
megyei háztartásba, országszerte összesen több mint 1,5 millió háztartásba
juthat el az – eddig csak ADSL, VDSL és optikai hálózaton, megfelelő műszaki
feltételek mellett elérhetővé tett – IPTV szolgáltatás.
„Nagy
büszkeséggel tölt el, hogy az új generációs technológiának köszönhetően ügyeleink
olyan területeken is megismerhetik és élvezhetik az interaktív televíziózás
élményét kínáló IPTV funkcióit, ahol eddig nem volt lehetséges” – mondta Király
István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese.
A T-Home az új szolgáltatás tesztelését 2009
decemberében kezdte el, amelynek eredményeit felhasználva először Budapestet követően most
Délkelet-Magyarországon is elérhetővé válnak az IPTV tartalmi és
kényelmi megoldásai a kábelhálózaton. Ezek a megállítható, visszatekerhető élő
adás, a több mint 500 mozifilmet már tévépremier előtt kínáló Videotéka, az
elektronikus műsorújság, a programozható műsorrögzítési lehetőség, a gyerekzár
stb.
A vállalat ezzel egy időben a szélessávú
internetszolgáltatás sávszélességét is bővítette, így mostantól az
előfizetőknek lehetőségük nyílik arra, hogy a kábeltévé hálózaton akár már 25Mbit/sec
maximális letöltési és 5 Mbit/sec maximális feltöltési sebességű adatátviteli
szolgáltatásokat érjenek el. A garantált le/és feltöltési sebesség 4/1 Mbit/sec.
A fejlesztésről és a technológiáról röviden:
Az innovatív megoldás hátterében a T-Home a Ciscóval
és Microsoft Magyarországgal folytatott közös fejlesztése húzódik meg: a
kábelhálózaton elérhető IPTV szolgáltatás a Cisco EuroDocsis 3.0
technológiáját, komplett megoldását (Modular-CMTS, Cable Modem/MTA/Residential
Gateway) és a Microsoft Mediaroom IP televíziós szoftverplatformját ötvözi.
Az EuroDocsis 3.0 technológia a kábelhálózat
továbbfejlesztését jelenti, alkalmassá téve azt nagy sávszélességű vezetékes
szolgáltatások nyújtására. A megoldás által nyújtott magasabb le- és feltöltési
sebességnek köszönhetően mindennapossá válhat a több
tévékészüléken nyújtott, egyes televíziós csatornák és a Videotéka
meghatározott filmjeit HD minőségben is kínáló IPTV szolgáltatás, valamint a
zenei és multimédiás tartalmak villámgyors internetes letöltése. A fejlesztés során a
meglevő HFC (Hibrid Fiber Coax) hálózat végére új berendezések kerülnek a
szolgáltatóknál és az előfizetőknél. Mindez azonban nem igényel a fizikai
hálózatban további beruházásokat, nem jelent a kábeltévé előfizetők számára új
előfizetői (pl. optikai kábel) hálózat építését vagy egyéb
infrastruktúra-beruházást: csupán a fejállomásnál és az ügyfelek lakóhelyén
kerül sor a berendezések fejlesztésére.
A szolgáltatásról bővebb információ az oldalunkon, a T-Pontokban és
partner üzletekben, illetve a 1412-es telefonos ügyfélszolgálaton található.