T-Home Vivicittá Városvédő Futás 2010

Megmozdult a város - Több mint tizenkétezren a jubileumi T-Home Vivicittán

Igazi ünnep volt a 25. T-Home Vivicittá Városvédő Futás. Remek időjárási körülmények között 12.400-an vettek részt a Futás Jubileumi Évében rendezett eseményen, hogy különböző távokon futva köszöntsék a tavaszt és a fővárost. Családok és baráti társaságok, iskolák és munkahelyi közösségek álltak rajthoz, a Vivicitták történetében újabb részvételi rekord született.

2009-ben így rajtoltak el a Kaposvári Vivicitta futás résztvevői
Időpont: 2010. április 18. 
Helyszín: Budapest - 56-osok tere 

Reggel nem sokkal 9 óra után Szentgyörgyi Rómeóval melegítettek az első távra, a 6,4 kilométeres Midicittára készülődők. Már ekkor érezhető volt, hogy kiváló lesz a hangulat az egész nap folyamán, majd amikor Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozó rajtjelére megindult a futófolyam, több mint négy percbe telt, míg minden futó elhagyta a rajtkaput. A Micidittá mezőnyében futott Chris Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, illetve Kozák Danuta és Szabó Gabriella olimpiai ezüstérmes kajakozó.

A Minicittá még több embert mozgatott meg. A 3,5 kilométeresre bővült távon annyian indultak, miután Horváth Gábor kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, a Dominó Honvéd kajak-kenu szakosztályának igazgatója elsütötte a rajtpisztolyt, hogy tíz percen keresztül hagyták el a futók folyamatosan az 56-osok terét. A legnépszerűbb távon induló futók annyian voltak, hogy gyakorlatilag körbefonták a Városligetet. A Minicittá mezőnyében ott volt az SOS Gyermekfalu közel 150 indulója Barabás Éva televíziós riporterrel, az SOS Gyermekfalu jótékonysági nagykövetével.

ÍNem sokkal utánuk indultak a gyaloglók, kicsit később pedig a családi futáson is megindult a mezőny. Mivel idén először arra is volt lehetőség, hogy a Minicittát és a Midicittát együtt, vagy a Vivicittával kiegészítve fussák, sokan már úgy álltak rajthoz a 12 kilométeres Vivicittán, hogy előtte már két távot futottak. A 12 kilométeres táv mezőnye kicsit hűvösebbre fordult, borongósabb időben vágott neki Budapest legszebb részeinek. Nekik Cseh László világ- és Európa-bajnok úszó adta meg a rajtjelet. A szurkolók egy fejkamerát viselő futó segítségével kivetítőn láthatták, éppen hol tart a mezőny. A Vivicittá indulói az Andrássy úton végighaladva a Bajcsy-Zsilinszky útra kanyarodtak rá, aztán a Nyugati tér érintésével és a Ferdinánd hídon keresztül közeledtek a Városliget felé. Sokáig az etióp Feyissa Mossissa vezetett, de a 4. kilométertől ketten is feljöttek rá. A 7. kilométertől Zsíros Mihály vette át a vezetést, a táv végén pedig már olyannyira elszakadt a mezőnytől, hogy majdnem egy perccel előzte meg üldözőit, és futott be elsőként. A nőknél a román Coghin Mihaela végig magabiztosan vezetett, és meg is nyerte a versenyt.

A Vivicittá befutói folyamatosan érkeztek az 56-osok terére a visszatérő napsütéses, meleg időben. A remek hangulatban időközben kisorsolták a T-Home és más támogatók ajándékait a legtöbb diákot mozgósító iskoláknak és a nyereményjátékban résztvevő összes indulónak. Sokan keresték fel a Vivicittá Veterán sátrat, ahol a jubileumát ünneplő esemény múltjából készült kiállítás volt látható.

A 25. T-Home Vivicittá Városvédő Futás nagyszerű hangulatban telt, csodálatos tavaszi futófesztivállá tették a résztvevők.

Eredmények Vivicittá (12 km) Férfiak 1. Zsíros Mhály (Budaörsi DSE) 38:00 2. Szabó Imre (Vasas) 38:51 3. Feyissa Mossissa (etióp, Budacash Békéscsaba) 39:21 4. Várbíró Attila (Mogyi SC) 39:26 5. Lüki Ukon (román) 39:49

Nők 1. Coghin Mihaela (SCM Sepsiszentgyörgy) 44:45 2. Farkas Katalin (Misi SC) 45:11 3. Papp ildikó (Salgótarjáni Atlétika) 45:29 4. Mizsér Fruzsina (Vasas) 46:15 5. Póth Mariann (Micro SC) 46:26

Legjobb T-Home dolgozók Reicher Norbert és Barbócz A

Handbike Legeza György

Kerekesszékesek Bók László

Midicittá (6,4 km) Férfiak 1. Linde Lorentz Erland (norvég) 21:39 2. Bartos Dávid 21:55 3. Karkiss Gergely 22:15 4. Szirmai Zoltán 22:32 5. Gajdos Tamás 22:36

Nők 1. Pék Andrea (Gödöllői Egyetemi AC) 24:46 2. Kovács Melinda (Margitszigeti)

Világhíres „riporterek” a T-Home Vivicittán

Budapest legnagyobb tavaszi futóeseménye, a 25. alkalommal megrendezett T-Home Vivicittá idén a rekordszámú futó mellett az őket képen és hangban megörökítő, a legjobb felvételeket interneten megosztó száguldó riportereiről is emlékezetes. A kiemelkedő nemzetközi sikereket (világbajnokságot, olimpiai címeket stb.) elérő, a T-Mobile márka által támogatott sportcsillagok ugyanis nemcsak futóként és díjakat átadó vendégként voltak jelen, hanem tudósítóként is részt vettek az április 18-ai városligeti eseményen.

Cseh László úszóbajnok fényképezőgépével örökítette meg a tömegsportrendezvény legérdekesebb pillanatait, Kovács Kati „kajakkirálynő” pedig videostáb segítségével készített interjúkat a résztvevőkkel. Aki kíváncsi rá, hogy bajnokaink mennyire tehetséges riporterek, kattintson a képekre és a videóra!

Ide kerül a flash
© 2010 Magyar Telekom Nyrt.