|
|
http://www.t-home.hu/t-home_vilaga/esemenynaptar/aktualis/tedxdanubia_2011 |
|
|
|
||
|
||
TEDXDanubia Café 2011 - szeptember 23-án az Urániában
Budapesten első ízben 2010-ben rendeztek TEDx eseményt TEDxDanubia néven. A hazai szervezők, mára már három sikeres konferencia után, a „Kultúrák párbeszéde” című programmal szeptember 23-án újabb kalandra invitálják az intellektuális feltöltődésre vágyó közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínházba.
|
|
TEDXDanubia Café 2011 - szeptember 23-án az Urániában A TED, mely 25 éve indult Kaliforniában egy kis, exkluzív és különleges konferenciaként, mára világszerte fogalommá vált. A TED célja, hogy a határokon minden értelemben átívelően, az élet legkülönfélébb területeiről és a világ minden tájáról összegyűjtse a legérdekesebb, legtartalmasabb, leginnovatívabb és leginspiratívabb gondolkodókat és alkotókat, ezáltal olyan intenzív és stimuláló közeget teremtve, ahol a résztvevők egymást és egymás által a világot és önmagukat jobban megismerhetik.A TEDx új fejezetet nyitott a TED életében 2009 során. A TEDx programot, az arra érdemes gondolatok terjesztésének jegyében alakították ki, és a licensz alapú, önálló szervezésben megvalósuló TED-szellemiségű eseményeket fémjelzik vele világszerte. Budapesten első ízben 2010-ben rendeztek TEDx eseményt TEDxDanubia néven. A kezdeményezés mára már három sikeres konferenciát tudhat maga mögött. Az egyre duzzadó érdeklődés okán a hazai szervezők idén szeptemberben a „Kultúrák párbeszéde” című programmal szeptember 23-án újabb kalandra invitálják az intellektuális feltöltődésre vágyó közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínházba. Az eseményen 21 előadó osztja majd meg izgalmas gondolatait a hazai TEDx inspiráló közönségével. Többek között a konferencia alkalmából hazalátogat Feldmár András világhírű pszichoterapeuta, továbbá Budapestre érkezik a New York Times parfümkritikusa, Chandler Burr is.
Miért fontos a nap témája, a „Kultúrák párbeszéde”? Ha a határaink átlépése a cél, ha igazi kalandra és valódi felfedezésre vágyunk, akkor át kell kelnünk a kultúrák között húzódó határvonalakon. Valódi, élő kapcsolatot kell teremtenünk másokkal, emberekkel és gondolatokkal, akik és amelyek segíthetnek bennünket abban, hogy másképp vagy más szemszögből lássuk vagy tapasztaljuk meg a világot. A 21. század elején ezen sok tekintetben múlhat fejlődésünk, sikerünk, sőt életminőségünk is.
További információ és részletek a programról a www.tedxdanubia.com oldalon olvashatók.
Kapcsolódó linkek