Ki számít kis- és középvállalkozónak?
A kis- és
középvállalkozásokról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (1) bekezdésének
értelmében kis- és középvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
összes foglalkoztatott létszáma 250 főnél kevesebb és éves nettó árbevétele
legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege
legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg; azonban nem minősül
KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy
közvetett tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati joga alapján -
külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25%-ot.
Tájékoztatjuk,
hogy az elektronikus hírközlésről szóló 2003.évi C. törvény 127 § (3) alapján a
kis és középvállalkozások írásbeli nyilatkozatban kérhetik az egyéni előfizetők
számára kialakított ajánlatokat, a Magyar Telekom Általános Szerződési
Feltételei szerint.
Miért éri meg speciálisan üzleti ügyfeleinknek
kialakított ajánlataink közül választani?
Amennyiben
Ön üzleti szolgáltatást választ, az adott szerződés keretein belül számos,
speciális üzleti igényekre kidolgozott szolgáltatást tud igénybe venni. Pl.:.
- Kedvezményes
készülékvásárlás
- Cégcsoporton
belüli előfizetések közötti díjmentes kommunikáció
- A
cég egyedi igényére szabható kedvező mobiltelefon és -internet ajánlatok.
- A
cég telefon előfizetései között felosztható közösen lebeszélhető kedvezmények,
díjcsomagok (folyószáma szintű vagy fizetési megállapodású díjcsomagok)
- Informatikai
szolgáltatások és azok önkiszolgáló webes felületen történő kezelése - mobil
flotta forgalmi adatainak nyomon követése, híváskezelő rendszer (Telemátrix, és
Virtualoso megoldások)
- Több
hívószámot, egyidejű kommunikációt kedvező áron biztosító vezetékes
telefonszolgáltatás (ISDN2 PP, ISDN30)
- Üzleti
vezetékes internet csomagjainkhoz biztosított prémiumszolgáltatások: mint WLAN
router; fix IP-cím, domain-név, Internetbiztonság
Miben különböznek a lakossági ajánlatok az
üzletiektől?
Az egyéni
előfizetők számára kidolgozott szolgáltatások, díjcsomagok az üzleti
csomagokhoz képest:
- kevésbé
összetett és személyre szabható szolgáltatási tartalmat és forgalmi korlátokat
tartalmazhatnak, ezt tükrözheti díjazásuk.
- Felépítésük
könnyebben befogadható és összehasonlítható a lakossági felhasználók számára.
Mi történik, ha üzleti ügyfelünk lakossági
szolgáltatást rendel?
Az adott
hozzáférésen eddig esetlegesen igénybe vett üzleti szolgáltatásokat lakossági szolgáltatás választásával nem tudjuk
a továbbiakban biztosítani. Az ezekre vonatkozó határozott időtartamú
szerződés felmondása így kötbérfizetési
kötelezettséggel járhat. Új, vagy korábbi lakossági szolgáltatáshoz igénybe
vett hozzáférést a lakossági konstrukciókra vonatkozó korlátozásokkal
igényelhet.
A
lakossági szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyintézés a lakossági értékesítési és
ügyfélkapcsolati pontokon (T-Pont, T-Partner) történik. Lakossági szolgáltatás
választása esetén nem biztosított dedikált
kiszolgálás.
A megrendelési folyamat befejezésével, egyben a
feltételek elfogadásával Ön kijelenti, hogy jelen megrendeléssel egyidejűleg az
egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok alkalmazásának lehetőségéről, és az
abból eredő előnyökről és hátrányokról a részletes tájékoztatást megkapta,
azonban (kis- illetve középvállalkozóként) az egyéni előfizetőkre vonatkozó
szabályok alkalmazására nem tart igényt.